Barion Pixel

Államalapítás gyermekszemmel

Hogyan ünnepelj kisgyermekeddel? Megért ő ebből bármit is? Hát persze! Számos lehetőség van a kezedben ahhoz, hogy megmutasd neki az ő nyelvén Szent István és az államalapítás történetét. Hoztam neked néhány ötletet!

Akár a mindennapok teendőiről, akár egy ünnepről legyen szó, gyermekeink nyelve nem változik: mintakövetésből, meséken és játékon keresztül tanulnak, értenek.

  • Aktivizáld gyermeked, mozgáson keresztül, indirekt módon tanítsd!

Kereshettek a természetben virágokat, leveleket és egymás mellé tehetitek őket. Megjelenhetnek a ruhátokon, vagy kereshetitek a lakásban ezeket a színeket – megmutatod az adott színt, majd kérdezel: “hol látod ezt a színt?”. Ételeket is összeállíthattok ebben a színkombinációban. A lehetőségek száma végtelen, abból inspirálódj, ami gyermekedet érdekli! Pl. ha épp az autókat imádja, azok között keressétek a pirosat, fehéret, zöldet. 🙂

  • Kísérd mondókával, énekkel játékotok.

“Piros, fehér, zöld, ez a magyar föld!”

Ezzel az egyszerű mondókával zárhatod a játékokat, így kapcsolja össze gyermeked a tanultakkal a tanításod célját: hogy megtanulja ezeket a színeket együtt, összekapcsolva hazájával.

  • Ismerkedjetek István Királlyal a játszótéren!

Budafokon, a Szent István játszótéren felelevenednek az államalapítás jelképei, színei, szereplői, de még a kor jellegzetességei is. Érdemes ellátogatni ide nagyobb rendezvények helyett.

  • Süssetek kenyeret!

Augusztus nem véletlenül az “új kenyér hava”, hagyományosan Szent István napján sütik az első új búzából készült kenyeret. Magyarországon a kenyér alapvető táplálék, a termékenységet és a családi jólétét jelképezi. Számos recept elérhető az interneten, melyek segítenek egyszerűen el lehet készíteni otthon! A közös főzés, az együtt töltött idő emlékeket teremt. Közben gyermeked hasznosnak érzi magát, érzi, hogy munkájának eredménye van, mely még finomra is sikerül jó esetben, így büszke lehet önmagára, munkájára, ami az önbizalmát nagy mértékben növeli.

  • Maradjatok a jelenben, éljétek meg az együtt töltött időt!

Az egymásra figyelés, a jelenben levés segít megélni gyermekeddel az együtt töltött programot, eseményt, játékot, tevékenységet. Minden egyes fénykép készítése, posztolás, megosztás megszakítja a jelenléted, gyermeked számára pedig az elmélyülést VELED. Ha feltétlenül szeretnél megörökíteni valamit a folyamatból, próbálj egy kép készítésére törekedni a legvégén, az eredményről. Erről bővebben olvashatsz itt.

Szuper lehetőség megvizsgálni a búzát kalász, morzsolt és őrölt állapotában is. 🙂

A sütést szintén kísérhetitek,

“Süssünk, süssünk valamit, az is megmondom, hogy mit! Lisztből legyen kerekes, ropogós és jó meleg!”

vagy zárhatjátok mondókával:

“Földből magba, magból szárba, szárból virágba, virágból kalászba, kalászból kenyérbe, kenyérből testembe, testemből lelkembe, lelkemből lelkedbe.”

Sok örömteli percet és együtt töltött időt kívánok nektek ezen az ünnepen! 🙂

Szólj hozzá!

További bejegyzések

Te mit mondasz a Mikulásról?

Mi így meséljük a Mikulás történetét! Fontos tudnod, hogy mi, a férjemmel, eleve azzal tudtunk azonosulni, hogy ne „hazudjunk nagyot” a gyerekeknek, ugyanakkor tartsuk meg a varázsát ennek az időszaknak.

Elolvasom»

Gondolatok a gyermekek világnapjára

Szeptember 20-án van a gyermekek világnapja. 1954 óta emeli ki ezt a napot az UNICEF, amikor emlékeztetjük magunkat: gyermekeink élete kincs, jogaik érvényesítése a mi (szülők, felnőttek) feladatunk. Ma, főleg

Elolvasom»

Önállóságra nevelés

Sokszor elgondolkodunk azon, vajon azzal, amit éppen teszünk, önállóságra neveljük e gyermekünket? Mi az, amivel elkényeztetjük és mivel támogatjuk őt? Míg gyermekünk 0-6 éves korban van, az abszorbeáló lélek időszakában,

Elolvasom»