Barion Pixel

Könyvek felfedezőknek (2-3 éves kor között) Montessori szemléletében

Nagyon izgalmas időszakba értünk! Ekkorra már ráébredtél, hogy gyermekednek van akarata és bizony nem fél azt kimutatni sem … Ugyanakkor van fő érdeklődési vonal ilyenkor is, mégis inkább már a saját megfigyeléseidre tudsz hagyatkozni – mi érdekli, mi foglalkoztatja?

Montessori megfigyelései alapján ebben az életkorban érzékeny periódusokat él meg gyermekünk érzelmi kontroll, matematikai minták, érzékelés, rend, mozgás, szókincs, szobatisztaság, kedvesség és udvariasság, betűk és hangok, valamint zene területén.

Amikor lehetőséged van rá, adj saját tapasztalatod gyermekednek, s arra építsd tudását, melyet megtámogathatsz könyvekkel.

De mi is történik bennük ebben a korszakban?

Nagy lépést tesz előre az idegrendszer, az agyi kapcsolódások magasabb szintre lépnek. Ennek következtében az eddig ismerős dolgokat (tárgyakat, folyamatokat, környezetét, otthonát, stb.) más szemszögből látja. Összeáll a kép az eddig megszerzett tapasztalatokból és megérti a folyamatokat, az őt körülvevő dolgok rendét. Az eddig megszerezett ismeretei segítik őt abban, hogy ezt az időszakot kevésbé ijesztőnek élje meg.

Mégpedig azért, mert e új szemlélet okán a 2 és 3 éves kor közötti időszak az irreális félelmek időszaka is.

Pl.

Eddig érdekelte, hogy folyik le a víz a lefolyóban, most viszont felmerül benne a lehetőség, hogy esetleg ő is eltűnhet ott.

Eddig imádott kukucskálósat játszani, most viszont retteg, ha eltűnsz a szeme elől, mert szentül hiszi, hogy eltűntél.

Eddig vígan elaludt este a kislámpájával, most viszont botrányos lett az altatás, mert fél valamitől, amit nem is tud feltétlenül megfogalmazni (zokniszörny, árnyékok, stb.)

Sokat segíthetsz neki azzal, ha meghallgatod őt (sírását, történeteit egyaránt) és rengeteget szerepjátszotok! Emellett megfigyeléseidre hagyatkozva vásárolj könyveket; azaz minden félelemnek van megoldókulcsa: ezeket nevezzük feloldó meséknek.

Pl.

Maszat könyvsorozat, Bori könyvsorozat, s annak ellenére, hogy beszélő állatok a szereplők jó szívvel ajánlom a Babaróka meséket is. Ide tartoznak az orvosos mesék, dacolásról szóló mesék, s minden olyan újdonságot, ismeretlent rejtő könyv, melyekről tudjuk, hogy be fognak következni.

Mire gondolok ez alatt?

Ennek az időszaknak a dackorszak mellett másik legnagyobb nehézsége minket is érint. Ekkor éljük meg az első nagy elválást gyermekünktől – ahogy ő is most tesz egy nagy lépést önállósága útján.

Bekövetkező ismeretlen dolog a bölcsikezdés, ovikezdés.

Számtalan könyv található a témában! Arra érdemes figyelni, hogy a leendő óvoda szokásrendjével nagyjából egyezzen a mese tartalma, pl. a Bori mesékben uzsonna után kitolják az étkezőkocsit a gyerekek, amit csillogó szemekkel, extázisban mesélt első ovis napja után Minci, amikor átélte J

(Nyílt napon vagy e-mailben is informálódhatsz az óvodák napirendjéről, rákérdezhetsz altatási vagy étkezési szokásokra.)

Kiemelten érdekes terület a legtöbb 2-3 éves gyerkőcnél a bolygók, dinók, s a föld témakörei. E területeken érdemes könyvek mellett a megfelelő eszközöket, játékokat is beszerezni! Montessori tárházában is találtok eszközöket e téren.

Mindeközben az eddig felvázolt területeket szépen végig kíséri a félve emlegetett dackorszak, ami valójában gyermekünk önállósodási folyamata. Ha következetesek tudunk maradni, s megtervezzük, lépésről lépésre, szóról szóra ugyanazokkal a tőmondatokkal szabunk határokat, hamar biztonságban érzi majd magát, s kevésbé fog dacolni.

A határok keresését nevezzük a mi szemünkkel hisztinek: keresi, meddig mehet el. Ha nem megfelelő a határszabásunk, elhatalmasodhatnak a hisztik. Ha eszköztelenné válunk, büntetünk, s más hosszú távon eredménytelen (sőt, kimondottan káros) eszközhöz nyúlunk. Ugyanakkor ma már több módszer segít bennünket a szeretetteljes nem kimondásában. J Az Anya-Kapocs és az ÖsztönAnyu workshopjain is megismerheted őket.

E témában ajánlom Berg Judittól a Hisztimeséket J

A Montessori pedagógiában folyamatokban gondolkodunk, s célunk: mindig tanítani valamit. Ha ezzel az attitűddel veselkedsz neki a dackorszaknak, könnyebben találod meg a nektek legmegfelelőbb megoldókulcsokat.

A leírtakat támpontként használhatod ebben az újdonságokkal gazdagított időszakban! Megfigyeléseid vezessenek az úton, s gyermekeid reakciói terelgessenek rajta!

ÖsztönAnyu

Szólj hozzá!

További bejegyzések

Államalapítás gyermekszemmel

Hogyan ünnepelj kisgyermekeddel? Megért ő ebből bármit is? Hát persze! Számos lehetőség van a kezedben ahhoz, hogy megmutasd neki az ő nyelvén Szent István és az államalapítás történetét. Hoztam neked

Elolvasom»

Te mit mondasz a Mikulásról?

Mi így meséljük a Mikulás történetét! Fontos tudnod, hogy mi, a férjemmel, eleve azzal tudtunk azonosulni, hogy ne „hazudjunk nagyot” a gyerekeknek, ugyanakkor tartsuk meg a varázsát ennek az időszaknak.

Elolvasom»

Gondolatok a gyermekek világnapjára

Szeptember 20-án van a gyermekek világnapja. 1954 óta emeli ki ezt a napot az UNICEF, amikor emlékeztetjük magunkat: gyermekeink élete kincs, jogaik érvényesítése a mi (szülők, felnőttek) feladatunk. Ma, főleg

Elolvasom»