Milyen a kötődési stílusod?
Levine és Heller 2010-ben alkotott meg egy egyedülálló felmérést, aminek segítségével közelebb juthatunk ahhoz, hogy megismerjük saját kötődési stílusunkat, ez pedig hatalmas lépést jelent afelé is, hogy egy lépéssel hátrébbről szemlélve tekintsünk gyermeknevelésünkre, a gyermekünkhöz való kapcsolódásunkra is.
A felmérés kitöltése rendkívül egyszerű:
- Olvasd el az alábbi állításokat!
- Ha igaznak tartod, jegyezd fel a betűjelet, amit mellette látsz.
- A teszt végén pedig összesítsd, hogy melyik betűjelből hányat írtál fel magadnak.
- Olvasd el a teszt alján, hogy mindez mit jelent!
-
Félek attól, hogy a partnerem már nem szeret engem. A
-
Könnyen megy számomra, hogy szeretetteljesen viselkedjek a partneremmel. B
-
Félek attól, hogy ha mások igazán megismernek engem, már nem fognak kedvelni. A
-
Úgy érzem, könnyen túl teszem magam a szakításokon. Fura, hogy ilyen könnyen el tudok felejteni valakit. C
-
Kicsit szorongó vagyok, és nem érzem magam teljes embernek, ha nincs párkapcsolatom. A
-
Nehezemre esik támogatni a partneremet, amikor rosszkedvű. C
-
Amikor a partnerem távol van, félek attól, hogy érdeklődni kezd valaki más iránt. A
-
Akkor érzem kényelmesen magam, ha tudok valakire támaszkodni. B
-
A függetlenségem fontosabb számomra, mint a kapcsolataim. C
-
Nem szeretem a legmélyebb érzéseimet megosztani a partneremmel. C
-
Attól tartok, hogy ha kimutatom az érzéseimet a partneremnek, ő nem érzi irántam ugyanezt. A
-
Általánosságban véve elégedett vagyok a szerelmi kapcsolataimmal. B
-
Nem érzek késztetést arra, hogy szerelmi kapcsolatokban éljem ki magam. B
-
Sokat gondolkodom a kapcsolataimon. A
-
Nehezemre esik megbízni a szerelmi partnereimben. C
-
Gyorsan kötődni kezdek a szerelmi partneremhez. A
-
Nem okoz különösebb nehézséget számomra, hogy vágyaimat és szükségleteimet kifejezzem a partneremnek. B
-
Néha úgy érzem, dühös vagyok a partneremre, anélkül, hogy tudnám az okát. C
-
Nagyon érzékenyen reagálok a partnerem hangulataira. A
-
Azt hiszem, hogy az emberek többsége alapvetően becsületes és megbízható. B
-
Jobban szeretem az alkalmi szexet kötetlen partnerekkel, mint a bensőséges szexuális kapcsolatot egyetlen emberrel. C
-
Könnyen megy számomra, hogy személyes gondolataimat és érzéseimet megosszam a partneremmel. B
-
Aggódom amiatt, hogy ha partnerem elhagy, soha nem találok mást. A
-
Idegesít, ha túl közel kerül hozzám a partnerem. C
-
A veszekedések során inkább vagyok hajlamos arra, hogy hirtelen haragomban olyasmiket vágjak a másik fejéhez, amiket később megbánok, mint hogy nyugodtan megbeszéljem a dolgokat. A
-
Egyetlen összeveszés a partneremmel még nem eredményezi azt, hogy a kapcsolat egészében kételkedni kezdjek. B
-
Partnereim többnyire több intimitást akarnak, mint ami mellett én kényelmesen érzem magam. C
-
Félek attól, hogy nem vagyok elég vonzó. A
-
Az emberek néha unalmasnak találnak engem, mivel keveset drámázom a kapcsolataimban. B
-
Ha a partnerem távol van, akkor hiányzik, de ha együtt vagyunk, akkor legszívesebben elmenekülnék. C
-
Könnyen hangot adok a véleményemnek, ha nem értek egyet valakivel. B
-
Nem szeretem, ha más emberek tőlem függnek. C
-
Ha észreveszem, hogy valaki, akit vonzónak találok, más iránt érdeklődik, nem hagyom magam kibillenteni az egyensúlyomból. Érzek ugyan némi féltékenységet, de hamar megszűnik. B
-
Ha észreveszem, hogy valaki, akit vonzónak találok, más iránt érdeklődik, megkönnyebbülést érzek - ez azt jelenti, hogy nem akar tőlem semmi kizárólagosat. C
-
Ha észreveszem, hogy valaki, akit vonzónak találok, más iránt érdeklődik, letört leszek. A
-
Ha az, akivel járok, hirtelen távolságtartóvá válik, eltöprengek, mi történhetett, de tudom, hogy valószínűleg nem velem függ össze a viselkedése. B
-
Ha az, akivel járok, hirtelen távolságtartóvá válik, közömbös maradok, sőt még az is lehet, hogy megkönnyebbülök. C
-
Ha az, akivel járok, hirtelen távolságtartóvá válik, akkor elkezdek félni, hogy valamiben hibáztam. A
-
Ha a partnerem véget akarna vetni a kapcsolatunknak, akkor mindent megtennék annak érdekében, hogy lássa, mit veszít velem (egy kis féltékenység nem fog megártani neki). A
-
Ha valaki, akivel már egy ideje randizgatok, azt mondaná, hogy nem akar többet találkozni velem, szomorú lennék, de túltenném magam a dolgon. B
-
Ha egy kapcsolatban megkapom, amit akarok, akkor néha már nem is tudom, mit akarok. C
-
Nem esne nehezemre, hogy a szakítás után is kapcsolatban maradjak az exemmel. Végül is sok hasonlóság volt bennünk. B
Mit jelent a pontszámod?
Minél több azonos betűjeled van, annál több tulajdonság jellemző rád az adott kötődési stílusból. Az A oszlop a szorongó kötődési stílust jellemzi, a B oszlop a biztonságosan kötődőt, a C pedig az elkerülően kötődőt.
Te melyikbe tartozol?
Ha összesítetted a betűjelek számát, olvasd el a hozzád tartozó jellemzést!
HA AZ “A”-K VOLTAK TÖBBSÉGBAN, AKKOR RÁD A SZORONGÓ KÖTŐDÉS JELLEMZŐ
Szeretsz egészen közel kerülni szerelmi partneredhez, megvan benned a képesség az igazi intimitásra. Gyakran elbizonytalanodsz abban, ha a másik ezt nem igényli annyira, mint te. A kapcsolatok sok érzelmi energiát követlenek tőled, állandóan azzal vagy elfoglalva, hogy a párkapcsolatod elég jó-e, és nagyon érzékeny van partnered legkisebb rezdülésére is. Partnered hangulatváltozásait gyorsan magadra veszed, és könnyen támadna negatív érzelmeid magaddal és a párkapcsolattal szemben. Ez könnyen kibillent a nyugalmadból, ami időnként veszekedéshez vezet, és ilyenkor hirtelen haragodban olyasmiket vágsz a másik fejéhez, amiket később megbánsz. Ha azonban partnered biztonságot és megnyugtatást nyújt számodra, akkor szorongásaid csökkennek és elégedettnek érzed magad a kapcsolatban.
HA AZ “B”-K VOLTAK TÖBBSÉGBAN, AKKOR RÁD A BIZTONSÁGOS KÖTŐDÉS JELLEMZŐ
Számodra magától értetődő, hogy meleg és szeretetteljes vagy partnereddel. Élvezd vele az intimitást, és nem töprengsz folyton a kapcsolaton. Mindent úgy veszel, ahogyan az jön, és ki is tudod élvezni. Jól ráhangolódsz a partneredre, ügyesen tudsz olvasni jelzéseiből te magad pedig világosan szavakba tudod önteni vágyaidat és szükségleteidet. Félelmeidet és sikereidet egyaránt megosztod a partnereddel és ott vagy a számára, amikor szüksége van rád.
HA AZ “C”-K VOLTAK TÖBBSÉGBAN, AKKOR RÁD AZ ELKERÜLŐ KÖTŐDÉS JELLEMZŐ
Nagyon fontos számodra, hogy megőrizd önállóságodat és függetlenségedet, és szeretnél független maradni a párkapcsolaton belül is. Még ha vágysz is a közelségre, a túl nagy közelség hamar terhessé válik a számodra. Partneredet legszívesebben meghatározott távolságra tartod magadtól. Nem nagyon foglalkoztat a párkapcsolat, és nem tör le az elutasítás. Nem nyílsz meg könnyen a másik embernek, partnereid gyakran panaszkodnak érzelmi távolságtartásodról és zártságodról. Idegesítő számodra, ha partnered ellenőrizni akar, és könnyen kialakul benned az az érzés, hogy a másik irányítani szeretne.
Forrás: Levina – Heller (2010) In: Karin Wagenaar (2018): Hogyan legyek boldog veled? – A párkapcsolat megjavítása az EFT érzelmekre fókuszáló terápia módszerével, URSUS LIBRIS Kiadó, Budapest, pp.30-35.
Olyan új információkat tudtál meg magadról, amik segítségével rádöbbentél néhány dologra a gyermekneveléseddel kapcsolatban? Gyere hozzám egyéni konzultációra, vagy várlak szeretettel a határszabással kapcsolatos, illetve a Montessori és az első év című workshopomon.
-
Egyéni konzultáció
0 az 5-ből12.000Ft – 49.000Ft Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki -
Határszabás és önállóságra nevelés – Így mondj nemet gyermekednek
0 az 5-ből17.990Ft Kosárba teszem