Barion Pixel

ÖsztönAnyu Iskola-előkészítő foglalkozás

11.200Ft

„Az iskolából – életkorilag – nem lehet elkésni, jobb későn menni, mint korábban, jobb érettebben, mint éretlenül.” (Vekerdy Tamás)

Idén kezdi a nagycsoportot gyermeked? Szeretnéd, hogy felkészülten kezdje az iskolát és tudja tartani a lépést? Ha emellett az is fontos neked, hogy élvezze és szeresse a tanulást, önmagát elfogadja hibáival együtt, meséljen neked iskolásként a nélküled megélt élményeiről, akkor szemléletünk közös és szeretettel várjuk gyermekedet iskola-előkészítő csoportunka!

MITŐL EGYEDI EZ AZ ISKOLA-ELŐKÉSZÍTŐ?

Montessori pedagógusként és Waldorfos szülőként olyan csodálatos, alternatív tanítási módszereket ismertem meg, melyek VALÓBAN azokra a készségekre koncentrálnak, melyekre szüksége lesz gyermekednek a sikeres iskolai évekhez. Így egy teljesen egyedülálló, a Montessori és a Waldorf peadagógia módszertani eszközeit ötvöző szemléletet és eszköztárat alkottam meg.
Az iskola-érettség nem azt jelenti, hogy a gyerekek tudnak írni, olvasni, vagy matematikai műveleteket megoldani, hanem azt, hogy bizonyos képességeiket készség szintjére emelik, összekapcsolt a két agyféltekéjük, stabilan differenciálják jobb és bal oldalukat, érzelmi intelligenciájuk, önállóságuk és szociális tapasztalataik megfelelőek ahhoz, hogy egyedül boldoguljon.

Módszerem lényege, hogy a gyerekek igényeinek megfelelő szinten, egyénileg differenciálva, játékosan segítek elérni és rögzíteni azokat a készségeket, tapasztalatokat, tudást, melyek segítenek, hogy sikerrel vegyék az iskola kihívásait elsősként és iskolai évek alatt. A tanult játékokat, feladatokat kedvetek szerint otthon is játszhatjátok, folyamatosan tudni fogod hol tartunk épp és mindig elérhető leszek számodra, ha kérdésed vagy elakadásotok adódik.
A módszerben kiemelt szerepet kap az anyanyelvi nevelés, a Mesezene Módszerrel, melyne segítségével erősen foglalkozunk az érzelmi neveléssel is.
Szintén kiemelten fontos a szerialitás, amire nagy hangsúlyt fektetünk.
Az iskola-előkészítő első alkalmán készítek egy felmérést gyermekedről, melyet meg is kapsz és átbeszéljük, honnan indulunk. Ugyanezt a felmérést az utolsó alkalmon is elvégezzük, így jól láthatod majd, mit tanult, miben fejlődött egy tanév alatt. Ezt a felmérést az iskolai tanítónak is bátran elviheted majd.

MIKOR ÉS MEDDIG TART AZ ELŐKÉSZÍTŐ?

A felkészülés, a tanultak rögzítése egy lassú folyamat, ami sok ismétlést igényel. Éppen ezért egy tanéven át tart az előkészítőnk, melyre elköteleződünk egymás mellett. A csoport létszáma maximum 10 fő!
Ebben a tanévben 2024.09.16. – 2025.06.09. tartjuk az iskola-előkészítőt, minden hétfőn 16:30-17:30 között a MamaZug-ban. Ott is hagyhatod gyermekedet, vagy a helyszín kávézójában is leülhetsz, akár játszhattok a kistesóval.

Az első hónap megvásárlásával tudsz jelentkezni, vagy e-mailben felteheted kérdéseidet! Telefonon pedig itt érsz el: +3630/982 47 80.

MILYEN MÓDSZERREL TANÍTOK?

Minden érzékszervüket megmozgató (látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás) tapasztalatok gyűjtésével tanítom, gazdagítom őket, közben nagyfokú önállóságod adok nekik megfelelő keretek között.
Játékokon keresztül, fokozatosan növelt időtartamú, koncentrált tevékenységeken keresztül növelem a gyerekek monotónia tűrését, szabálytudatát és szabálykövetését. A gyerekek énképét erősítem, alkalmazkodási, beilleszkedési zavaraikat oldom, hogy magabiztosan indulhassanak majd iskolába.
Célom, hogy lehetőleg minden zavaró tényezőt eltakarítsak az iskolai tanuláshoz szükséges képességeik útjából.
Az esetleges részhiányosságokat, lemaradásokat, zavarokat egyénre szabottan szintre hozom, képességeiket és tehetségüket fejlesztem, tovább bontakoztatom, támogatom.
Mindezt karöltve veled!

ösztönanyu montessori szülőknek, Szirtes Dóri bemutatkozás 1

KI VAGYOK ÉN?

B. Szirtes Dóra, Montessori pedagógus, Óvodapedagógus, a Mesezene fejlesztő módszer és a KMT mozgásfejlesztő módszer alkalmazója, iskola-előkészítő alapító, két gyermekes édesanya (nagycsoportos és elsős gyerekek). Itt ismerhetsz meg bővebben.
A főiskolán az óvoda-iskola közötti átmenet hiányosságairól és megoldási lehetőségeiről írtam szakdolgozatomat, később megalapítottam a Vitamaxi iskola-előkészítőt (gyermekeim születésekor búcsúztam tőle). Ha úgy érzed, hogy heti egy felkészítés kevés lenne gyermekednek és számtalan
fejlesztésre kellene járnotok, jó szívvel ajánlom a Vitamaxi egy éven át tartó osztályát a sok plusz teher helyett.

HOGY TUDOK JELENTKEZNI?

Várom jelentkezésedet, melyet az első hónap megvásárlásával tudsz véglegesíteni, utána felveszem veled a kapcsolatot!
Ha kérdésed van, jelentkezz e-mailben vagy keress telefonos elérhetőségemen: +3630/982 47 80.

MENNYIBE KERÜL A RÉSZVÉTEL?

A részvétel havidíjas, a részvételi díj 11200 ft (2800 ft/alkalom), amely minden hónap elején fizetendő egy összegben számla alapján utalással. Az igazolt hiányzásokat visszatérítjük a tanév során!

Jelentkezési határidő: 2024.09.15.!

Várlak szeretettel a csoportban, hogy együtt alapozzuk meg gyermeked boldog, sikeres iskolai éveit!