Barion Pixel

AI szülőknek – hogyan használd úgy, hogy a segítőd legyen

Jelenlegi állapot

Nem jelentkeztél

Ár

Ingyenes

Kezdj hozzá

Az AI az életünk, a jelenünk része lett. Akár akartuk, akár nem, meg kell tanulnunk együtt élni vele, meg kell találnunk a saját, egyéni válaszainkat arra, hogy mit szeretnénk kezdeni vele – azaz “a mi családunkban az lesz a szokás, hogy…”; “én úgy gondolom, hogy az AI…”.

A döntés a tiéd, akárhogy dönthetsz!

Nézzük, én minek a mentén gondolkodom és hoztam meg a döntésem az AI-ról:

  1. Miben hasznos és miben káros? Mit tudok ezekről most?
  2. Mit kezdjek vele am munkámban? (vagy ha gyerkőc mellől fogok visszamenni dolgozni)
  3. Mik kezdjek vele a magánéletemben?
  4. Pontosan mire használjam és mire ne?
  5. Hogyan használjam?

Ezek mentén haladva megtalálhatod a válaszaidat. Inspirációnak leírom, én milyen válaszokra leltem:

  1. A hasznossága felbecsülhetetlen, főleg az orvostudomány terén (erről itt egy szuper interjú, hogy miért). Számtalan szakmában szintén hasznos és valóban eltűnnek miatta emberek állásai, ugyanakkor születnek újak is. Az is bizonyos, hogy a függőség, amit hajlamos kialakítani bennünk, emberekben, az nem jó, ahogy az sem, hogy a túlzott használata a kognitív (gondolkodási) funkcióinkat bizonyosan átformálja. Az felhasználás során szerzett tapasztalataink folyamatosan formálják ezt a tudást, és folyamatosan kutatják is, de hosszútávú hatásai, kutatható információk 10 év múlva lesznek először. (megj.: pontosan emiatt kezdtünk az utóbbi években jobban figyelni a digitális életre, mivel a téren is szükség volt legalább 10 évre, hogy az első kutatások kijöhessenek)

2. A munkámban? Szinte bizonyos, hogy igen., használnom kell. Nem tudjuk tartani a tempót a versenytársakkal vagy kollégákkal. Ha nem használjuk, lemaradunk vagy az állásunkat veszítjük el. Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy a mi munkánkat nem érinti – ha közvetlen hatása nincs, globálisan a piacra, amin dolgozunk, biztosan van; ahogy arra is, hogy a cégünket vezetők döntéseibe már bevonódott, így sok esetben az emberi tényezőt kizárják a döntésből. Mire kell figyelnem? Ha láthatóan kiváltja a munkámat, most elkezdek tanulni egy új szakmát, vagy átképzem magamat a szakmámon belül. Ha kiegészyti a szakmámat, megtanulom úgy használni, hogy megtámogassa a munkámat, növelje a hatékonyságomat és ne kiváltsa a munkámat.

3. A magánéletben adott a lehetőség, hogy mire szeretném használni.

4. Hasznos a munkában, hasznos az egészségmegőrzésben, hasznos a folyamataim gyorsításában – de ha függök tőle, elfelejtek gondolkodni.

5. Tanítanod kell őt. Az ingyenes funkció egy nagy Google, információt tudsz vele szerezni, gyorsabban, mintha keresnél a Google-on. Az előfizetéses funkció már megjegyez mindent, a valódi hasznossága ebben rejlik, hisz ebben az esetben tud olyan összefüggéseket észrevenni, amit te nem. Akármelyik funkciót választod, így kezdd: adj neki identitást és bizonyosodja meg róla, hogy érti e, ki ő. Mindig csak olyan utasítást adj neki, hogy mit igen, és kerül a mit ne mondatokat.

Pl. “te most egy holisztikus orvos vagy, akinek a szakterülete az ételallergia. Csak hiteles információkat használj fel a válaszaid során. Adj rövid, egyértelmű válaszokat, keresd az összefüggéseket és a gyökérokokat. Állíts fel lehetséges diagnózisokat. annyi diagnózist írj, amennyi szerinted releváns. Érted, hogy ki vagy és mi a feladatod ebben a beszélgetésben?”

(Válaszol) – te kijavítod, ha kell, pontosítasz, majd megadod az első utasítást, pl. “rendben, kezdjük a munkát! feltöltök neked 6 dokumentumot, elemezd őket és kérdezz, ha szükséges a pontosabb diagnózis érdekében”

Ha nem tudja, ki ő, opntatlanabbak a válaszai. Ha vegyesen írod hogy mit igen, mit ne, megzavarosik sok esetben és téves válaszokat ad. Ha konkrét számú válasz vársz tőle, pl. 5-öt, de csak 3-at talál, akkor kettőt be fog hazudni, hogy teljesítse a kérésedet. A lehető legpontosabb válaszokat így kaphatod meg tőle!

Megjegyzés: ha előfizetős funkcióban használod, minden témának indíts projektet. Minden projektben adj neki identitást, a későbbiekben pedig csak folytod vele a beszélgetést, így sokkal egyszerűbb és meg fog látni olyan összefüggéseket, amiket ember nem tudna.

Melyik AI-t válaszd?

Több típus közül választhatsz, jelenleg (2026 március) a legnépszerűbbek a Chat GPT, az Open AI rendszere, és a USE AI, az Anthropic Cloud rendszere.

Két fontos különbség van a kettő között (“konyhanyelven”): a Chat GPT az internetről táplálkozik, megnéz weboldalakat, social media oldalakat, minden infót, amit belinkelsz neki vagy kérsz tőle. Tanítható, de figyelned kell, hogy nem e tével infót kapsz tőle, hiszen az interneten sok fals infót is talál. Ő tulajdonképpen egy nagy Google, aki tanul. Ezzel szemben a USE AI egy konkrét, hiteles tudásbázisra épít, nem néz meg online platformokat; az alapján építkezik, amit te, és a többi felhasználó tanít neki (és persze amit a háttérben folyamatosan tanítanak neki a fejlesztők), emellett több AI funkciót és platformot foglal magában, pl. képkészítés, video elemzés, stb. és amit én igazán szeretek benne: értelmes mondatokban válaszol és hosszabb összefüggő szövegeket is tud értelmezni. Ő is keres online, de más beállításokkal, ezt a technikai részét még magam sem értem pontosan.

Emellett óriási különbség, ami miatt én magam is átálltam a Chat GPT-ről a USE AI-ra az, hogy a Pentegon a UDE AI-t válsztotta és szeretett volna leszerződni velük, de ők nemet mondtak, mivel ez azt jelentette volna, hogy a teljes adatbázishoz hozzáférést kap a Pentagon. Ebbe ők nem mentek bele, ellenben a Chat GPT igen. Igy felelőss döntésnek tűnik a USE AI választása. Erről az esetről itt olvashtsz a HVG cikkében.

Hogyan működik, avagy hogyan tanítsd?

Készülj a karácsonra Montessori módszerrel

Eleged van a karácsonyi játékdömpingből és előre tudod, hogy mikor robban a hisztibomba? Elkerülhetetlen a családlátogatás, a programáradat az ünnepi időszakban? Szeretnél végre nyugodt ünnepeket, betalált ajándékokat, mégis életszerű megoldásokat a megvalósításhoz?

Ha igen, Montessori megoldásai a segítségedre lesznek!

Manapság az ünnepi időszak sokmindenről szól, de egyre kevesebb olyan értékről, amelyekkel valóban foglalkoznunk kellene ilyenkor.

TEREMTS EMLÉKEKET, TANÍTS SZERETETET!