Barion Pixel

Házasság, párkapcsolat kisgyermek mellett

Jelenlegi állapot

Nem jelentkeztél

Ár

Ingyenes

Kezdj hozzá

Amikor gyermek érkezik a kapcsolatunkba, a legnagyobb próbatétel elé állít minket az élet: elindul a családdá válás folyamata. Ez egy életen át tartó folyamat, minden szakaszában más fejlődési utat van lehetőségünk bejárni. Az első hét életévben azonban lehetőségünk nyílik arra, hogy meglássuk az önismereti feladatainkat. Gyermekünk tükröt tart nekünk, amiben megláthatjuk feladatainkat, mint egyénileg, mint párkapcsolatunkban. Eldől, hogyan tudunk együttműködni, megegyezni, leküzdeni együtt a nem kívánt mintáinkat. Ha ebben az időszakban odafigyelünk, és dolgozunk magunkon, egymáson, akkor nagy eséllyel erős kapcsolatot, összetartó családot építhetünk. És az is oké, ha azt ismeritek fel, hogy utatok nem közös.

A rendszerszemléletben azt gondoljuk, hogy nem valaki hibás, bűnös egy családban, hanem a családnak van egy problémája, aminek a megoldásában segítünk. A családkonzultáció abban segít, hogy mindenki minél jobban megtalálja a helyét a rendszerben, amit ő is el tud fogadni és lelkesen élni vele.

Dayfly (Mógor) Kriszti

A párkapcsolati munkához hoztunk neked gondolatébresztő, íránymutató gyakorlatokat és gondolatokat egy támogató keretrendszer megvalósításához. Jó munkát kívánunk!

Ha pedig ugy érzed, hogy jó lenne mélyebben is dolgozni egy-egy témán, keresd bizalommal Krisztit: Dayfly Kriszti pár- és családkonzulens, coach

Ne feledd: az Anyaság mellett a többi szerepedben is jelen vagy. Feleségként, barátnőként, testvérként, lánygyermekként… A gyerkeink egyszer felnőnek és kirepülnek. Akkor újra csak mi leszünk – és ez csak akkor lesz jó, ha addig is ápoltuk a többi szerepünket.

Tanfolyam tartalom

B Szirtes Dóra – párkapcsoalt gyermekszemmel
EMK – Erőszakmentes Kommunikáció a valóságban
Dayfly (Mógor) Kriszti párkapcsolat erősítő gyakorlat 1.
Dayfly (Mógor) Kriszti párkapcsolaterősítő gyakorlat 2.
Gyakorlatok a workshopról

Készülj a karácsonra Montessori módszerrel

Eleged van a karácsonyi játékdömpingből és előre tudod, hogy mikor robban a hisztibomba? Elkerülhetetlen a családlátogatás, a programáradat az ünnepi időszakban? Szeretnél végre nyugodt ünnepeket, betalált ajándékokat, mégis életszerű megoldásokat a megvalósításhoz?

Ha igen, Montessori megoldásai a segítségedre lesznek!

Manapság az ünnepi időszak sokmindenről szól, de egyre kevesebb olyan értékről, amelyekkel valóban foglalkoznunk kellene ilyenkor.

TEREMTS EMLÉKEKET, TANÍTS SZERETETET!