Barion Pixel

Priorizálás! Avagy mi számít most igazán? – így döntsd el, mire fókuszálj!

Jelenlegi állapot

Nem jelentkeztél

Ár

Ingyenes

Kezdj hozzá

Időről időre könnyel elaprózódunk a feladatainkban, kisgyermeket nevelve főleg. Általában sok a nevelési feladat, az otthoni is, nem beszélve az egyebekről. Ez a teszt segít neked abban, hogy mindig rátalálj a MOST fontos céljaidra, hogy hatékonyan tudj dolgozni rajtuk, vagy célirányosan kérdezhess tőlem.

Használd gyakran, amikor épp úgy érzed, döntened kell, de nem megy; túl sok a feladat és nem haladsz; elaprózódsz és ez felőröl. Jó munkát neked!

CÉLMÁTRIX

Eszközigény:

Feladatleírás otthoni munkához:

✓ Vegyél elő 1 db A4-es lapot.

✓ A lapot függőlegesen tartva oszd fel 8 egyenlő részre úgy, hogy először húzol egy egyenest fentről lefelé középen (elfelezve a felületet), majd húzol egy egyenest a lap közepén vízszintesen is. Az így keletkezett 4 részt felezed tovább, így lesz nyolc kockád. (lsd. lentebb a képen)

✓ Minden egyes kockába írj be egy-egy célt. Bármilyen cél lehet, amit el szeretnél érni, vagy már dolgozol rajta. Lehetnek a célok rövidtávúak, hosszútávúak, gyereknevelési, párkapcsolati és munkahelyi célok is. (Javaslom, hogy ha tiszta képet szeretnél kapni, külön készíts célmátrixot mindegyik témára és utána fésüld össze az eredményeket.) Fontos, hogy röviden fogalmazz (1-4 szóban)!

Fontos, hogy meglegyen a 8 cél!

✓ Minden egyes rubrikát láss el nyomtatott nagy betűkkel A-tól H-ig.

✓ Ezután értékeld a célokat egy 1-től 10-ig terjedő skálán annak megfelelően, hogy mennyire vagy “készen” vele, mennyire dolgoztad fel.

  • Pl. 1-es, ha csak ebben a pillanatban találtad ki azt a célt, pl. este pizzát eszem és filmet fogok nézni, és 10-es, ha pl. ma délután lesz a szülinapi zsúrja a gyereknek és épp a tortát készítem.
  • Több cél is kaphatja ugyanazt a pontszámot (lehet több 2-es vagy 4 pontos cél is), és nem kell a skála minden számát felhasználni. Lényeg, hogy 1-től 10-ig terjed a skála (tehát nem 0-tól).

Ezután hallgasd meg az alábbi hanganyagot! Két betűt fogsz hallani tőlem egyszerre. A feladat itt az, hogy a két betűhöz tartozó célt össze kell hasonlítanod. Annak a célnak a rubrikájába kell húzz egy strigulát, amelyiket a kettő közül fontosabbnak érzed. Minden célt minden céllal összehasonlítunk!

  • A hanganyagot úgy vettem fel, hogy ne legyen időd gondolkodni a döntéseden, ez nagyon fontos! Éppen ezért kérlek, hogy ne állítsd meg a felvételt! Hallgasd/csináld végig megállás nélkül. Itt találod a hanganyagot.

✓ Amikor a végére értél, számold meg minden rublikánál, hogy hány strigulát húztál oda. Írd be minden rublikába római számmal ezt a számot. (A római “0” legyen egy kis négyzet.)

A fenti kitöltési útmutató lépései így fognak kinézni a lapodon:

✓ Most vedd elő a feladathoz tartozó koordinátarendszer ábrát. Az X tengelyen az arab számok 1-től 10-ig azt mutatják, hogy az adott céllal mennyire vagy készen, az Y tengelyen pedig a római számok azt mutatják, hogy az a cél mennyire fontos a számodra.

✓ Egyesével ábrázold a célokat a koordinátarendszerben az arab és római számoknak (“mennyire vagyok kész a feladattal” száma) megfelelően. Alább a “c”-vel szemléltettem neked, hogyan keresd meg a betűd helyét. FONTOS! Figyelj arra, hogy a római számok mentén a római számot keresd, és utána a vízszintesen az arab számot, majd keresd meg a metszetüket. Könnű véletlenül fordítva csinálni, főleg fáradtan!

Így fog kinézni a koordinátarendszered kitöltve:

(ez a fenti minta alapján van kitöltve)

Értelmezés:

A bal alsó sarokba kerülnek a nem fontos célok, amelyekért eddig keveset tettünk. Ezek lehetnek nagyon távoli célok vagy olyanok, amelyek nem is a mi céljaink (pl. meg kell pucolni az ablakot – ez inkább elvárás). Ide kerülnek az “önfényező” célok is, amelyekről csak dumálunk, de nem teszünk értük semmit (lesz egy piros Porschém; kertesházba költözünk; stb.). A pszichológia lazán csak “bullshit” céloknak hívja ezeket.

A jobb alsó sarokba kerülnek az energiafaló célok: ezekkel már majdnem megvagyunk, de nem fontosak. Az emberek egy részénél ide kerül a munka vagy egy projekt (pl. egy olyan diploma megszerzése, amit sosem fogunk használni). Ezek a “célok” feleslegesen rabolják az energiánkat.

A bal felső sarokba kerülnek az igazi célok, amelyek fontosak, kihívást jelentenek. Az a jó, ha ezekből max. 3 van. Ha több van, elaprózódunk.

A jobb felső sarokba kerülnek az energiaadó célok, amelyek a muníciót és a bizonyosságot adják, hogy képesek vagyunk a céljainkat megvalósítani.

Értékelés:

✓ Ez csak egy pillanatfelvétel, a célok egy pillanat alatt átrendeződhetnek, hiszen akár egy bullshit célból is válhat igazi cél, ha hirtelen fontossá válik, esetleg jön valaki vagy valami, ami segít.

✓ Megfigyelték, hogyha sok az igazi cél, akkor valószínűleg kevés az energiaadó cél, hiszen most az új dolgok vannak fókuszban. Ugyanez fordítva is igaz: ha sok az energia-adó cél, akkor azokat először érdemes kifuttatni, mielőtt új célokat keresnénk.

✓ Ugyanaz a cél két embernél máshol helyezkedhet el: pl. friss szülőként az egyik fél teherként éli meg a babás korszakot, míg a másik imádja (energiaadó célként éli meg a vele járó feladatokat is).

Mesélj, vagy kérdezz az eredményeid kapcsán! Írd meg a zárt facebook csoprotunkban, vagy e-mailben (osztonanyu@gmail.com).

Készülj a karácsonra Montessori módszerrel

Eleged van a karácsonyi játékdömpingből és előre tudod, hogy mikor robban a hisztibomba? Elkerülhetetlen a családlátogatás, a programáradat az ünnepi időszakban? Szeretnél végre nyugodt ünnepeket, betalált ajándékokat, mégis életszerű megoldásokat a megvalósításhoz?

Ha igen, Montessori megoldásai a segítségedre lesznek!

Manapság az ünnepi időszak sokmindenről szól, de egyre kevesebb olyan értékről, amelyekkel valóban foglalkoznunk kellene ilyenkor.

TEREMTS EMLÉKEKET, TANÍTS SZERETETET!